Hasznos Hulladek

Hírek, aktualitások

Tartalomjegyzék

Üzemel a "BUFA" Válogatómű

- 2015. január 5. -

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság környezet védelme mellet mindig kiemelt figyelmet fordít a szociális foglalkoztatás területére is, és részt vállal a fogvatartottak foglalkoztatására irányuló országos programban.

Ennek érdekében a Társaság a Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft. (BUFA) X. kerületi telephelyén válogatóművet létesített, amely a Budapest Főváros Önkormányzata és az FKF Nonprofit Zrt. közös együttműködésével a teljes KEOP projekt részeként, de a Társaság saját finanszírozásából került megvalósításra.


A sikeres kivitelezési munkák, illetve a válogatómű technológiájának eredményes telepítését követően 2014. december 29-én a válogató mű két hónapos próbaüzeme sikeresen lezárult. Mindezek eredményeként megvalósult a fővárosi házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer bevezetése során szelektíven gyűjtött hulladék további válogatása. Az előszelektálás nagyban hozzájárul a szelektíven begyűjtött hulladékok ipari újrahasznosíthatóságának növelésében. Így nem csak a lerakásra kerülő hulladékok aránya csökken, hanem az elsődleges ipari nyersanyag felhasználás is.

A válogatóműben a Büntetés Végrehajtás szomszédos objektumában büntetésüket töltő fogvatartottak foglalkoztatására kerül sor, akik a szelektív gyűjtésből származó műanyag, fém és papírhulladék kézi válogatását végzik napi két műszakban, műszakonként 14 fővel.


A beruházás így mind a társadalmi-, mind a környezetvédelmi szempontokat tekintve pozitív és előre mutató kezdeményezés.

 

Hasznos Hulladek

infoblokk KoheziosAlap